Ha kreatív író vagy, és már használtad a 16Personalities-t önmagad, a barátaid, szeretteid, osztálytársaid vagy kollégáid jobb megismerésére, talán elgondolkodtál már azon is: Felhasználhatom-e ezeket az ötleteket az írásban?
Ha igen, olvass tovább – ez a cikk neked szól! Ebben a hatrészes sorozatban, melynek címe: „Személyiségelmélet a fikcióírásban”, azt vizsgáljuk, hogyan és meddig lehet alkalmazni a személyiségelméletünket fiktív szereplőknél, az élethű, mély karakterek megalkotásának alapjaitól kezdve, a szereplők motivációinak megértésén át, egészen az árnyalt főgonoszok létrehozásáig.
Először is nézzünk egy központi kérdést: mitől lesz emlékezetes és magával ragadó egy fiktív szereplő?
Miért bűvölik el a karakterek az olvasót?
Az írásbeli fikció lehetőséget ad arra, hogy más világokba meneküljünk, és a történet során együtt érezzünk, cselekedjünk a szereplőkkel. A fikció képes a szívünket és elménket is megszólítani, hiszen tükrözi a saját értékeinket, tapasztalatainkat, álmainkat, hagyva, hogy olyan fantáziákban vagy elképzelésekben elmerüljünk, melyekkel kapcsolatban állunk.
Az ellenkezője is ugyanilyen erős lehet – a fikció elmeríthet az ismeretlenben, segíthet új nézőpontokat megérteni, s izgalmasan átélni mindazt, amit a való életben talán nem tapasztalhatunk meg. Ezek a dimenziók csodálatosak lehetnek, akár egy legolvasottabb szerző művét forgatjuk, akár a saját képzeletünket vetjük papírra.
Egy lebilincselő fikciós mű egyik kulcsfontosságú eleme, hogy az olvasó kötődhessen, törődhessen a karakterekkel. A szereplők néha másodlagosnak tűnnek a cselekmény mögött, de gondoljunk csak a filmes fikciókra: miért fordítanak a színészek annyi figyelmet a testbeszédre, arcjátékra, hangszínre? Mert ezek segítenek bevonni a közönséget.
Az írásos fikció általában nem rögzíti ilyen részletesen a külső jegyeket, így az olvasó maga is aktívan részt vehet a teremtésben, és saját, egyedi elképzeléseivel töltheti meg a szereplőket. Mindenkinek másképp jelenik meg egy karakter képzeletben – ez igazi varázslat.
A következetes szereplők fontossága
Bár az olvasó fantáziája leveszi a vállunkról a karakterleírás minden apró részletének terhét, ez lehetőségeket és kötelességeket is teremt. Maga a karakter kell, hogy inspirálja a képzelőerőt – ne gátolja azt. Az író adjon elég kapaszkodót a saját víziója kifejezéséhez anélkül, hogy portréfestésbe bonyolódna, így az olvasó könnyebben a karakter fejébe bújhat, hogy jobban megértse őt.
A környezettől vagy cselekménytől függetlenül a karakter az az eszköz, amellyel az író az emberi viselkedést és élményeket közvetíti az olvasónak. Legyen szó feszültségkeltésről, csodálatról, együttérzésről, borzongásról vagy izgalomról, a szereplők mintegy az olvasó emberi mivoltának kiterjesztésévé válnak – mintha elménk és testünk egy darabja bekerülne a történetbe. A karakterek szinte érzékszervként működnek, ami által átélhetjük, amit ők átélnek.
Mindez sokkal könnyebb, ha a fiktív szereplők következetesek – az olvasók nehezebben kötődnek azokhoz a karakterekhez, akik véletlenszerűen viselkednek, hiszen az ilyen tettek idegenek az emberi gondolkodástól. Akik főként külső körülmények áldozatai, reális belső motiváció nélkül, inkább homályosnak tűnnek, mint élénknek, inkább általánosak, mint egyediek. Az erős karakterek saját szabályrendszerük szerint működnek, és ezen szabályok indokolatlan megszegése könnyedén elidegenítheti az olvasót, kizökkentve őket egy amúgy magával ragadó történetből.
Egy életszerű rendszer
A mély karakterek nemcsak élvezetesebbé teszik a történetet, hanem az író alkotó folyamatát is megkönnyíthetik. Nézzünk most a fiktív szereplőkre és viszonyaikra úgy, mint egy motorhibás autóra – ez sok írónál ismerős érzés. Ahogy egy jó szerelő képes alkatrészt cserélni, hogy az autó működjön, ugyanúgy egy gyakorlott író is javíthat a történeten. Azonban egy mérnök, aki részletesen ismeri a konstrukció működését, akár előre jelezheti, módosíthatja is a jármű funkcióit. Ugyanígy, aki alaposan ismeri az egyes szereplők személyiségét, nemcsak élethű, de összetett történetet is teremthet, előre látva, mi sül ki egy karakter adott tulajdonságainak, egy adott helyzetnek és más szereplőknek a találkozásából.
Az, hogy részletekbe menően megrajzoljuk a karaktereket, önmagában még nem jelent megoldókulcsot – ám ehhez már létező rendszerek is a segítségünkre lehetnek. Például egyes középkori fantasy szerzők a Dungeons & Dragons szerepjáték szabályait veszik alapul a karakterek felépítéséhez. Bár ez a műfajnak nagy szolgálatot tesz, a rendszer nem érinti a személyiségkritikus jellemvonásokat, így az íróknak maguknak kell ezeket kitalálniuk.
Itt jöhet igazi megmentőként a személyiségtípus-elmélet, kimentve minket a színtelen bajba került hölgyek, unalmasan erkölcsös hősök és sablonosan gonosz, bajuszt pödörgető ellenfelek közül. A kutatáson alapuló személyiségtípus-elmélet óriási segítség lehet karaktereink pontos meghatározásában, megértésében és leírásában. Ez a rendszer korántsem korlátozza a kreativitást, inkább bővíti annak lehetőségeit – erről később még szó lesz.
A fikcióíróknak sok mindent kell fejben tartaniuk: helyszíneket, cselekményt, karaktereket, tempót stb. A személyiségtípus-elmélet segíthet abban, hogy támogató, iránymutató eszközként jelenjen meg az alkotási folyamatban. Nem kell, hogy túlzottan beszűkítse a karakterek mozgásterét, hiszen a személyiségtípusok valójában csak tág kategóriái a valódi emberek sokféle apró tulajdonságának. Viszont jelentősen növelheti a karakterek cselekedeteinek hihető motivációit.
A 16 személyiségtípust – beleértve az Identity jegyeket is – alapként használva az írók jelentős előnyt élveznek az önkényesen, a semmiből teremtett karakterekhez képest. Minden személyiségtípus, bármilyen tág is, jellemző viselkedésmintákat hoz, amelyek bejósolható kapcsolódásokat eredményeznek karakter és környezete, társai, valamint önmaga között. A típuselmélet még abban is segítheti az írót, hogy betekintést nyerjen egyes személyiségtípusok tipikus életútjaiba – legyen az magánéleti, társadalmi, szakmai –, amely megihletheti a cselekményt, hogy az a karakterekhez illeszkedő, életszerű ívet kapjon.
Amikor valaki oldalon olvas egy személyiségtípusról, gyakran elhangzik: „Pont ilyen ismerősöm van!” vagy „Ez teljesen én vagyok!” Ugyanígy, ha az író tudatosan, igényesen mintáz karaktert egy személyiségtípusról, az olvasó úgy érezheti, hogy a karakterek valódi emberek – márpedig ez minden írói álom.
További olvasnivaló
Olvasd el sorozatunk további részeit is:
Személyiségelmélet a fikcióírásban II: személyiségtípus-elmélet alkalmazása
Személyiségelmélet a fikcióírásban III: határok és szabályszegés
Személyiségelmélet a fikcióírásban IV: a gonosz mélységei – a „rosszfiúk”
Személyiségelmélet a fikcióírásban V: az olvasók Személyiségtípusainak megfelelő írás
Személyiségelmélet a fikcióírásban VI: az érdeklődési kör szélesítése